Chapter – 9

A ház már az utca végéről látszódott. Hajnal volt. 4 óra körül lehetett.

-Megérkeztünk!-mondta Deb.

-Igen.

-Izgulsz?

-Ezer éve nem láttam Bobbyt.

-Ne félj! Nézd ott áll!-kezdett el integetni.

És akkor megláttam a pót-apukámat. A szokásos sapkája volt rajta és a nagy szakálla. Semmit sem változott.

-Bobby!-szállt ki a kocsiból Deborah.

-Deborah, szia! Régen találkoztunk!-ölelte meg.

-Igen. Jól vagy?

-Soha jobban! De ahogy látom nem egyedül jöttél.

-Nem, elhoztam Shayt is.

Kiszálltam az autóból. Bobby csak nézett felém és mosolygott.

-Shaylee!

-Bobby.-mentem oda hozzá.

-Igazi nő lettél!-ölelt át. -Apád örülni fog, ha viszontlát.

Csak mosolyogtam. Jól esett az ölelés. Mélyen beszívtam az illatát. Benzin és sör.

-Na de mesélj, milyen volt az egyetem?

-Nehéz. Rájöttem nem nekem való igazán.

-Na ne beszélj butaságokat! Simán lehetnél ügyvéd sőt akár még bíró is!

-De ő inkább vadász lesz!-mondta büszkén Deborah.

Erre a kijelentésre csak meglepetten néztem Debre.

-Miért nem így van?-mosolygott rám.

-Hát, nem tudom. Először találjuk meg apát. Utána meglátom, hogyan lesz tovább.

Nem válaszolt csak szúrós szemekkel nézett rám.

-Na de hát már itt vagytok gyertek be igyunk valamit!

Bementünk a házba. Még mindig ugyanolyan kupi volt mint régen.

-Mikor fogsz itt valamikor takarítani?-kérdeztem Bobbytól.

-Hm ez egy jó kérdés. Talán ha a fogadott lányaim segítenek akkor.

-Haha arra várhatsz, hogy Deb önkéntesen neki áll takarítani!

-Mintha Shay olyan nagyon szeretne takarítani.-vágott vissza Deb.

-Szóval rendetlen marad a házam. Rendben van, köszönöm lányok.

Elkezdtünk nevetni. Leültünk az ebédlőbe az asztalhoz.

-Mivel állunk szemben?-kérdezte Deb.

-Nem tudom. Utána néztem és sok hajó és repülő tűnt el a Bermuda-háromszögben. Jamestown meg ott van a közelében szóval biztos van valami összefüggés. Erre kéne rájönni, hogy mi az az összefüggés!

-Találtál valami hasznos könyveket?-kérdeztem.

-Igen. Ezek itt mind azok!-hozta elém őket Bobby.

-Akkor én még megnézem a lap topon!-állt fel Deb az asztaltól.

Ketten maradtunk bent Bobbyval. Mindketten egy-egy könyvet nézegettünk.

-Hiányoztunk azért?-kérdezte Bobby.

-Még szép, hogy hiányoztatok!-néztem rá.

-Csak azért kérdeztem, mert nem hívtál fel egyikünket sem.

-Igen tudom. Azt hittem az egyetem más lesz. Ott azt csinálhatom, amit szeretnék. Lehetek akár ügyvéd is. De rájöttem, hogy aki vadásznak született az vadász is marad.

-Igen ez sajnos így van. De én örülök, hogy végre itt vagy! Édesapádnak és Deborahnak is hiányoztál!

Ránéztem Bobbyra és elmosolyodtam.

-Találtatok valamit?-ült le az asztalhoz Debbie.

-Nem.-vágtuk rá egyszerre Bobbyval.

-Kértek sört?-állt fel az asztaltól Bobby.

-Igen, kérünk.

Bobby hozott 3 sört a hűtőből és kibontotta őket majd adott mindenkinek egyet.

-Egészségünkre!-koccintottunk.

Belemerültünk a munkába. Bobbyval a könyveket bújtok, addig Deborah az interneten próbált találni valami hasznos információt.

-Semmi értelme ennek az egésznek!-kelt fel a laptoptól mérgesen Deborah.

Elkezdett sétálni a szobában.

-Mi a baj?-kérdezte Bobby.

-Nem tetszik nekem, hogy vámpírok is és démonok is vannak ott.

-Hát az nekem sem.

-Mikor indulunk?

-Indulni? Nem szeretnétek pihenni előtte?

-Bobby, így is egy csomó időt elvesztegettünk! Ez napról napra már csak rosszabb lesz!

-Akkor szedjünk össze mindent, ami jól jöhet.

Bobby jobbra míg Deborah balra ment a házban. Nem tudom mi hol található, ezért inkább csak egy helyben maradtam. Nem akartam senki lába alá kerülni.

-Shaylee!-kiabált Bobby.

Odasiettem hozzá.

-Mit tudok segíteni?-kérdeztem.

-Ezt ismered?-tartott elém egy papírt.

-Ahogy látom valami latin szöveg. Mit csináljak vele?

-Csak tanulmányozd át, hidd el jól fog jönni!

Elkezdtem olvasni a szöveget. Valamennyire értettem latinul, hála az egyetemnek.

-Kiűzni? Örökre legyen szabad a test. Bobby ez mégis mi a frász?

-Édesapád és én ezt sok évvel ezelőtt találtuk. Ez egy démon kiűző szöveg. Nem kell megölnöd az embert. Csak egy démoncsapdába kell belevezetned. És amíg ott ragadt addig elmondod a szöveget és a démon meghal, de az ember túléli.

-És ez biztos?-néztem rá nagy szemekkel.

-Igen. Egyszer kipróbáltam és bevált.

-De ezt…Ezt eddig miért nem tudtátok?-kérdeztem meglepetten.

-Nem mertünk ilyennel kísérletezni. De egyszer muszáj voltam megtenni és tényleg használt.

-Értem.-néztem le a kezemben lévő papírra.

-Készen vagytok?-kiabált a nappaliból Deborah.

-Igen!-válaszolta Bobby.

Kisétáltunk az impalához. A csomagtartóba bedobtuk a fontos cuccokat. Fegyverek, kések és bármi ami jól jöhet. A két dobozt, amibe a hotelből összeszedtük a dolgokat ott hagytuk Bobbynál.

-Indulhatunk?-kérdezte Deborah.

-Igen.-vágtuk rá Bobbyval.

Én beültem előre, Bobby pedig hátra.

-Te tudtad, hogy létezik ilyen?-mutattam a papírt Deborahnak.

-Igen. Nem sokkal azután mutatta meg apa, miután te egyetemre mentél.

-De ez tökre hasznos nem?

-De még mennyire!-nézett bele a visszapillantó tükörbe. Bobby erre csak megköszörülte a torkát.

-Miről maradtam le?-néztem hol az egyikre, hol a másikra.

-Semmi.-mondta Bobby és közben köhögött.-Csak a sok pia. Nem bírom én már ezt és mindig rám tör a köhögőroham.

-Ja, értem.

-Kapcsolok zenét.-mondta Deb.

Az utunk csendesen telt. Deborah az utat figyelte. Addig Bobby unottan nézte a tájat. Én meg a démon kiűző szöveget próbáltam memorizálni.

-És ezt ti tudjátok fejből?-kérdeztem tőlük.

-Nem, még nem is használtam.-mondta Deb.

-Én csak felolvastam.-válaszolta Bobby.

-Annyira nem nehéz pedig. Az első pár sor megy is!

-Akkor amire odaérünk meg is tudod tanulni.-mondta Deborah.

-Simán!-válaszoltam büszkén.

Bobby csak elmosolyodott.

-Még 23 óra, ha nem több.-mondta Deborah.

-Majd megállunk pihenni!-mondta Bobby.

-Meglátjuk. De csak akkor ha nem vesz el sok időt.

-Rendben.

Deborah valami rosszat sejthet, ha ennyire sietni akar. Csak ne legyen igaz a megérzése!