Chapter – 11

Deborah szemszöge

A nap már magasan járt. 12 óra körül lehetett.

-Deborah, ne vegyem át?-kérdezte Shay.

-De.-válaszoltam fáradtan.-lehúzódtam az út szélére és helyet cseréltünk.

-Ha minden jól megy holnapra ott vagyunk!-mondta Bobby.

Folyamatosan mentünk, csak akkor álltunk meg ha ettünk vagy ha mosdóba mentünk. Mindig felváltva vezettünk, így egyikünk se fáradt el annyira.

-Nézzétek!-mutatott a táblára Shay. -Megérkeztünk!

Mindannyian megkönnyebbülve sóhajtottunk egyet. Minél közelebb értünk a célunkhoz, annál nehezebben hittük el, hogy sikerülhet. De sikerült!

-De most hova menjünk?-kérdezte Bobby.

-Olvastunk a neten egy templomról. Azt kéne megnéznünk!-mondtam.

Szerencsére reggel volt. Ilyenkor a vámpírok a sötét helyeken rejtőznek, ezért egy templom ideális lenne számukra. Viszont a démonoknak mindegy, hogy nappal vagy éjjel van, ők mindig aktívak.

-Ott a templom!-mutatta Shay.

Megálltunk. Felnyitottuk az impala hátulját és magunkhoz vettük a fegyvereket.

-Dev és Shay ti menjetek be hátulról. Én megyek elölről!-mondta Bobby.

A templom egy elhagyatott kis templom volt. A növények már kezdték benőni a falait. A tető töredezett, néhol már cserép se volt.

-Dev, én félek!-szorította a kezében a kést Shay.

-Nyugi, nem lesz baj.

A hátsó ajtóhoz lopakodtunk. Egy régi rozsdás lakat lógott rajta. Nem volt nehéz leszedni egy kicsit kellett csak feszegetnem. Kinyitottam az ajtót. Odabent sötét volt. A nap csak a törött cserepeken sütött be. Az ablakok koszosak voltak, így nem engedtek be annyi fényt.

-És most?-suttogta Shay.

-Ott egy lépcső.-mutattam előre.

Lépéseket hallottunk. Megdermedtünk és csak álltunk.

-Én vagyok az.-jött oda hozzánk Bobby. -Itt tiszta. Nem találtam semmit. Ott van egy lépcső lefele és egy másik felfele. Én lemegyek ti menjetek fel!

-Rendben.

Odasétáltunk a lépcsőhöz.

-Én megyek előre. Kövess!-mondtam Shaynek.

A lépcsőfokok minden egyes lépésünknél nyikorogtak. Felértünk az emeletre. Egy nagy orgona állt ott. Közelebb mentünk hozzá. A billentyűk már kiestek belőle.

-Az ott vér?-mutatott az orgonára Shay.

-Szerintem igen. Ezek szerint jó helyen járunk.

-ÁÁÁÁ!-hallottunk egy ordítást.

-Bobby?!-néztünk egymásra.

Elindultunk lefele a lépcsőn. A lépcsőfokok törtek alattunk.

-Mi legyen?-nézett rám ijedten Shay.

-Nyugalom. Menj és bújj el valahova! Én megmentem Bobbyt.

-De mi lesz ha elkapnak?

-Nem jöhetsz le, túl veszélyes! Nem vadásztál már több mint egy éve!

-De…

-Semmi de! Menj és bújj el Shaylee!-mondtam neki egy csepp kedvesség nélkül.

Megvártam míg Shay biztonságba vonul és csak utána indultam el lefele a lépcsőn. Koszos dohos szag volt odalent és sötét. Csupán néhány gyertya égett. Nem hallottam motoszkálást és semmi mozgolódást. Elkezdtem előre sétálni, majd az út kétfelé ágazódott. Lehajoltam és kerestem valami nyomot, hogy merre mehetett Bobby. Egy lábnyomot láttam. Elkezdtem követni. Vért vettem észre a földön. Valaki bántotta Bobbyt!

Elővettem a pisztolyom. Leellenőriztem, hogy benne vannak-e az ezüstgolyók. Lassan a fal mellett húzódva sétáltam tovább.

-Ki vagy te?-hallottam valaki hangját.

-Nem lényeg.-válaszolta Bobby.

-Azt kérdeztem ki vagy!

Egy csattanást hallottam. A szívem a torkomban dobogott.

-Ralph! Van egy kis gond?

-Mi?

-Nem egyedül van!

Rájöttek! Ijedségemben csak megálltam és néztem magam elé. Odafentről csörömpölést hallottam.

-Shay!-kezdtem el rohanni felfele a lépcsőn.

-Ott van! Utána!-kiabálták mögöttem.

A csörömpölés nem szűnt meg egyre hangosabb lett. A lépcsőfokokon 3asával futottam felfelé.

-Shay!-kiabáltam ahogy felértem a lépcsőn.

Csak csodálkozva néztem. Shay betörte az ablakokat. A templomban világos volt. A napfény mindenhonnan besütött.

-Megvannak!-ért fel a lépcsőn az első vámpír majd elkezdett ordítozni. Jöttek mögötte még 5en és ők is csak kiabáltak.

-Csinálj velük valamit!-nézett rám kétségbeesetten Shaylee.

Odamentem és levágtam mind az 5 vámpír nyakát.

-Mennyien lehetnek még lent?-kérdezte Shay.

-Nem tudom.

-Bobby jól van?

-Elvileg igen.

Odalentről morgást és fújtatást hallottunk.

-A vámpírok?

-Nem. Ez olyan furcsa hang. Ilyet még nem hallottam.

-Menjünk le Bobbyért!

-Egyedül megyek! Te maradj itt!

-Deb. Én is megyek veled!

-Ez őrültség.

-Winchester vagyok!-nézett rám.

A morgás egyre hangosabb lett.

-Csak maradj mögöttem!

Elindultunk lefele a lépcsőn. Ugyanarra mentünk, mint amerre az előbb mentem.

-Bobby ott van bent!-mutattam Shaynek.

-A hang is onnan jön. Mit csináljunk?

Ekkor előugrott valami. Úgy nézett ki, mint egy vérfarkas, de nem volt rajta szőr. Csupasz bőre nyálkás volt és a szájából is folyt a nyála.

Elkezdtem lőni, de nem hatott rá az ezüst golyó. A szörny rám ugrott.

-Deborah!-kiabált mellettem Shay.

-Menekülj!-válaszoltam és közben megpróbáltam lerúgni magamról a lényt. A késemet kerestem, de nem tudtam kivenni a zsebemből. A bestia egyre jobban összenyomott és megpróbált megharapni. A kezeimet a fejem elé tettem és úgy védtem magam.

A lény felnyögött és megfordult. Shay volt az. A fenevad ugrott és Shayre vetette magát.

-Shay!-ordítottam és odafutottam. Kivettem a zsebemből a kést és a szörny hátába döftem néhányszor. A lény lemászott Shayről. Csak szenvedett és a hátára fordult. Tétovázás nélkül a szívébe szúrtam a kést. A bestia nyögött egyet és meghalt. Vártam egy kicsit, de nem éledt fel.

-Jól vagy?-rohantam oda Shayhez.

-Igen. Csak megkarmolt.-mutatta a karját.

-Annyira felelőtlen vagy!-szidtam le őt.

-Sajnálom.-hajtotta le a fejét.

Magamhoz öleltem.

-Úgy féltem, hogy mi történhetett veled. Többet ne csinálj ilyet, értetted?!

-Igen.

Elengedtem őt. Szemügyre vettem. Csak a kezén lévő karmolás volt rajta, más seb szerencsére nem.

-Most mi legyen?-kérdezte.

-Nem tudom.

-Mi volt ez a lény?

-Nem láttam még ilyet soha ezelőtt!

Felhúztam a földről Shayt. Kezünkbe vettük a késeinket és úgy indultunk tovább. Bementünk az ajtón. A földön száradt vér volt. Akárki is volt itt elég sietősen pakolt össze.

-Ki nem mehetettek!-mondta Shay.

-Igen, igazad van. Akkor kell itt lennie valami rejtekajtónak.

A szoba egy kis poros lyuk volt. Volt egy asztal, amin különféle kínzóeszközök voltak és egy szék, ahol végrehajtották a kínzást. Elkezdtünk körbesétálni a szobában.

-Deborah. -mondta Shay alig hallható hangon.

-Mi az? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

-Ez itt apa kése!-emelte fel az asztalról a tárgyat.

Odamentem hozzá. Kivettem a kezéből a kést és csak néztem. J. W. volt belekarcolva a markolatába.

-Igen, ez apáé!-a szememben könnyek gyűltek.

-Jó helyen vagyunk!-nézett rám Shay biztatóan.

-Igen. Apa itt van valahol! Keressük meg!

Pár perc múlva találtunk egy ajtót.

-Menjünk!-néztünk egymásra.

Kinyitottunk az ajtót és beléptünk. Egy földi alagút volt. Nem volt annyira sötét, mert elszórtan gyertyák világítottak.

-Így tudnak közlekedni ezek a lények, amikor nappal van.-mondta Shay.

-Mióta lehetnek itt?

-Szerintem a gyarmatosítás óta. Volt idejük kiépíteni ezt az alagutat.

Csak sétáltunk, de vége nem volt se kis folyosók csak hosszú folyosó. Nem sokkal később egy elágazódáshoz értünk.

-Merre?-kérdeztem Shaytől.

Lenézett a földre.

-Erre mentek.

Elfordultunk jobbra és tovább sétáltunk. Morgást hallottunk.

-Állj mögém!-fogtam meg a karját.

Shay kérdezés nélkül mögém állt. Egy ugyanolyan vérfarkas szerű lény volt az. Csak vicsorgott ránk. Másodpercekig csak farkas szemet néztünk. Aztán a bestia ugrott egyenesen bele a késembe. Még nem halt meg, de megsebeztem. Kihúztam a kést belőle, mire a vadállat a karomat a szájába vette. Shay ijedten sikított egyet, majd odafutott az állathoz és a szívébe szúrta a kést. Az állat állkapcsa engedett a szorításból, így ki tudtam húzni a karomat.

-Jól vagy?-fogta meg a karom Shay és elkezdte tanulmányozni.

-Néhány apró karcolás, a foga nyomai. Nem vészes.-letöröltem a nyált a kezemről.

-Tudják, hogy jövünk, azért küldik ránk ezeket.

-De mennyi lehet belőlük?

-Remélem nem sok.

Tovább sétáltunk. A folyosó egyre jobban elágazódott.

-Forduljunk itt balra!-mondta Shay.

-Rendben.

Ezen a folyosón már kevés gyertya égett.

-Nézd ott egy ketrec szerűség!-mondta Shay és odasietett.

Én is odafutottam.

-Ott van bent valaki!-nézett rám ijedten Shay.

-Hé!-kezdtem el verni a rácsot.-Hé, hall engem!

-Igen. Kik vagytok?

-Deborah és Shaylee Winchester. És maga?

-Winchester? -a név hallatára nagy nehezen feltápászkodott a földről és odasétált hozzánk. A kevés fénytől nem nagyon lehetett látni az arcát. Csak néztem pár pillanatig míg rájöttem ki is áll velünk szemben.

-David, te vagy az?

-Deborah. -mosolyodott el.

-Jól vagy?

-Nem igazán.-kezdett el köhögni.

-Kik tartanak fogva és miért?

-Ez bonyolult.

-Shay hozz valami követ!

-Rendben.-futott el.

-Mi történt?

-Idejöttünk, mert láttuk, hogy ez a hely hemzseg a lényektől. Vámpírok és démonok is vannak itt. Úgy hallottuk, hogy egy vámpír fészek van itt. Azt próbáltuk meg kiirtani. A felével végeztünk is, amikor megjelentek a démonok. Kiderült, hogy a démonok a főnökök. Ez a vámpír fészek csupán csak a szolgáik.

-És mik ezek a furcsa vérfarkasszerű lények?

-Azok valami régi időkből származó szörnyek. A nevüket nem tudom.

-A többiek hol vannak?

-Nem tudom. Nem láttam őket már egy jó ideje. A démonok kínoznak minket. Információt akarnak az összes vadász kilétéről. Persze mi ezt nem mondjuk el nekik. Nem tetszik nekik, ezért egyre durvábban kínoznak minket.

-Ez szörnyű!-kaptam a szám elé a kezem.

-Itt vagyok.-futott oda hozzánk Shaylee.

Elvettem tőle a követ és elkezdtem ütögetni a lakatot, amíg le nem esett.

-Gyere!-segítettük ki Shayleevel a ketrecből.

-Köszönöm.

Leültettük őt a földre.

-Apáról tudsz valamit?-kérdeztem.

-Sajnos nem.

-Deb, ki kell őt vinnünk!

-Tudom. Gyere.

Felhúztuk a földről. A vállainkra támaszkodott és elindultunk kifele. 20 perc alatt már a kocsinál voltunk. Szerencsére kifele senki sem támadott meg minket.

-Tessék igyál vizet!-adta a kezébe az üveget Shay.

-Köszönöm.

Csak álltunk és egy kicsit megkönnyebbültünk. Legalább Davidet sikerült megmentenünk.

-Felnőttetek!-mosolygott ránk.

-Igen, telik az idő.-válaszoltam.

-Jó újralátni Shaylee! Milyen az egyetem?

-Ott hagytam. Apa fontosabb.

-Ó, értem.

Shay kijelentésén meglepődtem. Ilyet még nem hallottam a szájából.

-David, te maradj itt. Mi visszamegyünk a többiekért!-mondtam.

-Csak ügyesen lányok! Vigyázzatok magatokra!

-Rendben.

Visszasétáltunk a templomhoz.

-Itt van apa.-nézett rám Shay.

-Igen, én is alig hiszem el!