Chapter – 7

Másnap reggel már 5kor felébredtünk.

-Mit csináljunk a házzal? Így nem hagyhatjuk itt.

-Tudom. Jó szedjünk le mindent! A fontosak menjenek abba a dobozba a nem fontosak oda.

-Oké.

Neki álltunk leszedegetni a képeket és újságcikkeket a falról.

-Apa ragasztott ki rólunk is képet.-mondta Deb és mosolyogva nézte a képet.

-Úristen! Ez mikori?

-Te 6 éves voltál én meg 10. Iskolai farsang.

-Azt hittem apa nem ilyen, hogy képeket ragaszt ki rólunk.

-Nem ismered eléggé! Muszáj lesz megtalálnunk, mert be kell pótolnotok egy évet!

-Igen.

-Szóval gyerünk, pakoljunk tovább!

Egy kis idő múlva Deborah egy képet hozott oda hozzám.

-Nem is néz ki olyan rosszul Tony fia!-mutatott egy képet Deb.

-Nincs erre időnk!

-Nézd meg!

-Aha tényleg.-vetettem rá egy futólagos pillantást.

-Mi lett veled?

-Jamestown messze van! És még egyszer biztos, hogy meg kell állnunk miattad pihenni!

-Vagy nem!-mosolygott rám sejtelmesen.

-Aj aj mit találtál ki?

-Van jogsid?

-Van.-válaszoltam elgondolkozva.-Nem! Biztos, hogy nem! 2 éve vezettem utoljára.

-Ez olyan mint a biciklizés! Nem lehet elfelejteni!

-És megengeded, hogy vezessem az impalát?

-Tudok jobbat?

-Úristenem!

-Na nyugi, mindjárt átvesszük az alapokat. Csak előbb fejezzük be a takarítást.

Fél óra múlva az összes kép és cikk bekerült a dobozokba. Lehajoltam, hogy megnézzem van-e ott még valami. Az egyik ágy alatt találtam egy képet. Kivettem az ágy alól.

Egy fiú volt rajta. Tony fia biztosan. Olyan ismerősen nézett ki, de nem tudtam, hogy honnan ismerhetem.

-Na kész vagyunk?

-Igen.-tettem el az utolsó fotót is.

-Nagyszerű! Vigyük ki a cuccokat a kocsiba.

A családi képes dobozt beraktuk a csomagtartóba. Az ügyben a segítségre lehetséges dolgokat rejtő dobozt, pedig a hátsóülésre.

-Vigyük vissza a kulcsot és mehetünk is.-indult el Deb az iroda felé.

-Oké.

Travis a székben ült és újságot olvasott.

-Jó napot! Visszahoztuk a kulcsot!-tette le az asztalra Deborah a kulcsot.

-Köszönöm.

-Ja és kitakarítottuk. Eltüntettünk minden képet.

-Rendben, köszönöm lányok.

-Köszönöm az információt!-mondtam.

-Örülök, hogy segíthettem.

-Köszönünk mindent viszlát!

-Sziasztok, sok szerencsét!

Visszamentünk az autóhoz.

-Olyan kedves ember. Szerinted tud valamit a vadászokról?-kérdeztem.

-Nem hiszem. Sejti, hogy valami nincs rendben de azt nem tudja, hogy mi az pontosan.

-Hm, igaz.

-Na Shay, lássuk mire emlékszel!-dobta a kezembe a kocsikulcsot.

-Jaj ne már!-néztem rá ijedten.

-Annyira nem lehetsz béna.-nevetett.

Beültünk a kocsiba. Bedugtam a kulcsot. Elforgattam. A motor felbőgött.

-Eddig jó, már csak el kéne indulni.

Ráléptem a gázra. A kocsi elindult.

-Na látod megy ez!

Kiértünk a főútra és szerencsére nem fulladtunk le.

-Most merre?

-Fordulj jobbra.

Ameddig én a vezetéssel ismerkedtem Deb a kezébe vette a dobozt.

-Azt ugye tudod, hogy ez a kocsi tud gyorsabban is menni, mint 50?

-Tényleg? Nem mondod.

-És váltani sem ártana néha. De amúgy megy ez neked!

-Köszi.-néztem rá mérgesen.

-Tudod mit, csak csináld!

Megráztam a fejem és a figyelmemet az útra összpontosítottam.

-Hmm. Nem csak vámpírok a probléma.-nézegette az újságcikkeket Deborah.

-Hanem?

-Démonok. Démoni ómenek a környező városokban.

-Vámpírok és démonok is egyszerre?

-Igen. Itt egy térkép.

Deborah kihajtogatta.

-Mindenféle jelzés van rajta. Nem tudom mit jelenthetnek.-tanulmányozta a térképet.-Nézd!

-Deborah, vezetek!

-Ja igaz. Itt egy nagy kör és akárhogy nézem Jamestown van a középpontban.

-Jamestown. Miért pont Jamestown?-gondolkoztam hangosan.

-Nem tudom. Nem is hallottam róla olyan sokat.

-A sok kudarc után végre sikerült az angoloknak létrehozniuk egy települést. Jamestown volt az első állandó angol település.

-Honnan tudsz te ilyeneket?

-Jártam iskolába.-mondtam büszkén.

-Haha. Én is.

-De én figyeltem is!

-Jó, igaz. Ez volt az első gyarmati város. És akkor mi van?

-Nem tudom. Biztos más oka is van. Erre kéne rájönnünk!

-Hát igen. Ahogy látom belejöttél a vezetésbe!

-Igen?

-Igen. Szóval még vezess addig én átnézem a cikkeket. Ha úgy érzed elég szólj és átveszem.

-Oké.

Körülbelül egy órát levezettem. Elég megterhelő. El is felejtettem mennyire szerettem vezetni. Apa már 14 éves koromban megtanította az alapokat. De jogosítványt csak 19évesen szereztem az egyetemen.

-Találtál valamit?-kérdeztem Debtől.

-Semmi fontosat. De Jamestown majdnem mindenhol szerepel. Már nagyon kíváncsi vagyok mi lehet ott.

-Hát ezt majd csak 44óra múlva tudjuk meg.

-Áh ne is mond. Na cserélünk? Hátha te találsz valamit.

-Felőlem cserélhetünk.

Megálltam az út szélén és helyet cseréltünk.

-Visszakaptalak Drágám!-simogatta meg a kormányt Deb.

-Nem fogom megérteni mit imádsz benne annyira.-ráztam meg a fejem.

-Mindent imádok benne!

-Aha…

-Áh, te ezt nem értheted!

-Hát nem is!

Deborah rosszallóan megrázta a fejét és elindította a zenét.

-Már megint ilyen régi számok?

-A zenét a sofőr választja, mindenki más befoghatja!-oktatott ki Deborah.

-Jó bocsánat.-kezdtem el nevetni.

Ő is nevetett. Felbőgött a motor és tovább indultunk Jamestown felé.