Chapter – 6

Visszafutottam Debhez.

-Shaylee!-fordult felém, amikor beléptem a házba.

-Mi történt?

-Találtam valamit!

-Én is.

-Igen? Mit?

-Apáék Jamestownba mentek.

-Jamestown? Olyan messzire?

-Igen. És te mit találtál?

-Vámpírokra vadásznak.

-Vámpírok?

-Igen. Elvileg 2 fészket már kiirtottak.

-Akkor most mi legyen?

-Felhívom Bobbyt és elmesélem, hogy mi történt!

-Oké.

Ameddig Deb telefonált lefeküdtem az egyik ágyra.

~A szobámban ültem. Június volt. Megírtam az érettségit már csak az egyetem válasz levelére vártam. Csendes este volt. Deb valahova elment nem is izgatott, hogy merre. Apa meg már pár napja vadászaton volt. Már egy ideje nem jártam Taddeus házánál. Lemondtam arról, hogy valaha is újra látom. Nem akarom magam feleslegesen hitegetni. De az a baj, hogy nem megy! Látni akarom. Legalább még egyszer utoljára!

Egy kocsi motorja törte meg a gondolatmenetem. Kinéztem az ablakon és megláttam, hogy apa éppen most száll ki a kocsiból. Deborah mekkora lecseszést fog kapni ha hazaér!

-Sziasztok!-köszönt apa, ahogy beért a házba.

-Szia.-mentem ki a szobámból.

-Deborah?

-Nem tudom.

-Elment itthonról?

-Aha.

Ökölbe szorította a kezét.

-De apa már 22 éves és vadász családból származik! Nagy baja nem történhet.

Apa csak mérgesen nézett rám. Már előre vártam, hogy kioktat, de azonban ez elmaradt. Meglepettem néztem rá.

-Te jól vagy? Etettek rendesen?

-Igen. És hogy ment az ügy?

-Sikeresen megöltem egy wendigot.

-Na az tök jó.

Ajtócsapódás. Megérkezett Deborah.

-Apa.-nevetett zavarában.-Már haza is jöttél? Milyen volt a vadászat? Jól vagy?

-Szerbusz Deborah. -a szavai kimértek voltak.-Igen hazajöttem. A vadászat sikeres volt és kissé fáradt vagyok.

-Nem vagy éhes? Van milánói a hűtőben. Ha gondolod szedek neked.

-Merre jártál Deborah?

-Csak Peterrel találkoztam. Ismered őt, már bemutattam. Tudod rendes fiú!

-Igen tényleg az. Nem is tiltom meg, hogy találkozzatok. Csak egyedül az zavar, hogy megkértelek, hogy legalább csak akkor ne hagyd el a házat, ha nem vagyok itthon! Ha itthon vagyok, akkor nem érdekel annyira, hogy merre mész, mert utánad bírok menni. De így? Így nem!

-Jó tudom apa bocsánat! De hát már 22 éves vagyok. Vadász családban élek. Szerintem meg tudom magam védeni ha szükség van rá!

-Ugyanezt mondta a húgod is.

-Nem véletlenül vagyunk mi tesók!-kacsintott rám Deb.

Apa ránk mosolygott.

-Gyertek ide! Örülök, hogy jól vagytok!

-Mi is örülünk, hogy épségben hazaértél!-öleltük meg őt.

Másnap reggel együtt reggeliztünk, amikor valaki csöngetett. Apa felállt és átvette a levelet.

-Mi az?-kérdeztem.

-Neked jött.-adta a kezembe.

-Úristen!-vettem ki a kezéből a levelet.

Amilyen gyorsan csak tudtam kibontottam a levelet.

-Na mit ír?-kérdezte apa.

-Ezt nem hiszem el!

-Felvettek?-mosolygott rám Debbie.

-Igen!-éreztem a könnyeket a szememben.

-Ügyes vagy!-ölelt meg.

-Gratulálok-mosolygott rám apa.

Nem is bírtam befejezni a reggelit túlságosan is örültem annak, hogy felvettek.

-Tehát akkor elmész egyetemre?-kérdezte apa.

-Felvettek! Még szép, hogy elmegyek!

-Hány éves is?

-Hát 3 és utána jönnek még a képzések.

-Értem.

-Nem is örülsz neki, ugye?

-Már miért ne örülnék?! Az én kislányom egyetemre megy!-erőltetett mosolyt az arcára.

-Anya biztos nem így reagálna.

Megfagyott a hangulat.

-Shaylee!-szólt rám Deborah.

-Sajnos nincs sok emlékem anyáról, de amik vannak azok mind jók. De hála apának csak azok a régi foszlány emlékeim maradtak meg róla.

-Shaylee, ezt most fejezd be!-emelte fel a hangját Deb.

-Miért nem így van? Ha apa aznap nem megy el sörözni a haverokkal, akkor az a démon nem tudott volna bejönni és megölni anyát.

-De időben hazajött és így meg tudott minket menteni!-vágta rá Deborah.

-Ugyan már. Seggrészegen állított haza. Csoda, hogy a démont ölte meg és nem minket.

-EZT MOST AZONNAL FEJEZD BE!-kiabált rám Deb.

Apa nem szólt semmit csak kifejezéstelen arccal nézett rám.

-Örülj neki, hogy aznap apa megmentette az életed. És örülj annak is, hogy iskolába íratott. Ha ő nem lett volna, akkor nem tudtad volna kifizetni magadnak a tankönyveidet. Szóval legyél tisztelettel apa iránt.

Csak szótlanul néztünk egymásra.

-A szobámban leszek.-álltam fel az asztaltól és besétáltam.

Hallottam, hogy Deborah veszekszik apával, hogy miért nem védte meg magát vagy legalább csak cseszett volna le. Azt nem hallottam, hogy apa mit válaszolt. Ajtócsapódást hallottam. Odamentem az ablakhoz és láttam, hogy Deborah elsétált valahova. Tipikus Winchester. Inkább elfut a probléma elől, mint hogy szembe nézzen vele.

Ettől a naptól kezdve távolságtartó lettem apával és Deborahtval. Apa nem mutatta ki, de biztos fájt neki. Deborah próbált rábeszélni, hogy kérjek bocsánatot, de én túl önfejű és makacs voltam.

-Shay! Kérlek! Ez egyikőtöknek sem jó, hogy csatatér van köztetek és bármikor kitörhet a háború!

-Nyugi nem fog.

-Megyünk megnézünk egy házat, ahol elvileg szellemekre utaló jelek vannak. Te nem jössz?

-Nem.

-Kiskorodban minden vágyad az volt, hogy egyszer mindhárman együtt vadászhassunk. Kis pisis 6évesen tervezted, hogy majd amikor felnősz akkor te fogsz vadászni, mert olyan akarsz lenni mint apa. Meg akarod védeni az embereket.

-Az régen volt. Azóta felnőttem és rájöttem, hogy nem nekem való a vadászat. Szerezek egy polgári állást. Keresek pénzt találok egy férjet és ennyi. Nekem több nem kell.

-Ezt te se gondolhatod komolyan!-nevetett rám.-Legalább ne hazudj magadnak! Felőlem azt csinálsz amit szeretnél csak kérlek magadnak ne hazudj!

-Az én életem az én döntéseim.

Megrázta a fejét.

-Remélem tudod, hogy mi mindig itt vagyunk neked és ha bármi kell csak szólj. A családod mindig itt lesz neked! Ezt jól jegyezd meg!

-Rendben. Igen tudom.-válaszoltam.

Az egész nyaram úgy telt, hogy apáék vadászgattak. És én mit csináltam? Otthon kuporogtam. Max néha kimentem a házból és egy kicsit sétáltam. Már nagyon vártam az egyetemet, hátha az jobb lesz.

-Mit csinálsz ma?-jött be a szobámba Deb.

-Sorozatozok.

-Shaylee! Augusztus van! Nyár! Ki akarok menni a strandra.

-Akkor miért nem mész Peterrel?

-Peter már nincs.-válaszolta kifejezéstelen arccal.

-Szakítottatok? Mikor?

-Még júniusban.

-És azóta nincs senkid?

-Hé! Azért ennyire nem vagyok pasifaló. Na lécci gyere el velem!

-Ah, jó.

-Jó? Miss az egész nyarat a szobámban töltöm Shay azt mondta, hogy jó?

-Haha.-felálltam és előkerestem a fürdőruhámat.-Akkor mehetünk?

Ez egy jó nap volt. Végre egy kicsit újra egymásra hangolódtunk Deborahval. Otthon még apával is beszélgettem. Úgy éreztem, hogy újra jóban vagyok velük. Újra megtaláltam a családom! Aztán eltelt pár nap…

Augusztus 29-e volt.

-Shay!-jött be a szobámba apa.

-Igen?

-Izgulsz?

-Az egyetem miatt? Még szép!

-Pedig nem kell! Okos és értelmes vagy, pont mint anyukád.-mosolygott rám.

Egyszerre esett jól és rosszul a bók.

-Nem meséltem neked sosem, de mindig is nagy álmom volt, hogy egyetemre mehessek.

-Komolyan?-kérdeztem meglepetten.

-Igen. De persze ilyenről a nagyapád hallani sem akart! Az egyik ügy kapcsán ismerkedtem meg Maryvel. Egy egyetemen nyomoztam. Egy szellem öldökölt. A szellemet 2nap alatt megtaláltam és megöltem. Éppen a temetőben égettem a csontokat, amikor odajött édesanyád hozzám.

~Szóval ő volt az.-lépett mellém.

~Elnézést, de segíthetek?

~Mary Campbell, vadász.-mosolygott büszkén.

~Hm, nem is tudtam, hogy már nők is vadásznak.

~Ó kérlek ez már nem a 19.század.

~Igazad van. Bocsánat, de ha vadász vagy, akkor miért nem sikerült megoldanod az ügyet?

~Mivel az egyetem mellett nehéz a nyomozás.

~Ja, értem. Hát szívesen, hogy segítettem megoldani az ügyed.

~Ment volna nekem is!

~Abban biztos vagyok! De én elintéztem itt mindent. Szóval örülök, hogy találkoztunk Mary.

Elindultam az autómhoz.

~Várj! Még a nevedet se tudom!

~John Wichester!

~Winchester?!

~Igen igen tudom eléggé híres vagyok!

~Ja, apám ki nem állhatja a Winchestereket. Szerinte a Winchesterek túlságosan is büszkék és a családjukért bármit megkockáztatnak.

~Család centrikusak vagyunk, sajnálom úgy tűnik ezt a Campbell család nem ismeri.

~Háh. Még szép, hogy ismerjük!

~És te miért egyetemen vagy? Miért nem inkább segítesz a vadászatban? Ha már olyan nagy vadász vagy!

~Mert nem vadász szeretnék lenni!

~Aranyos elképzelés. De aki vadász családba született az így is, úgy is vadász marad.

~Ez hülyeség! Én igenis ügyvéd leszek!

~Sok sikert hozzá.

Odasétáltam a kocsimhoz.

~Miért követsz?

~Vigyél vissza az egyetemre légy szíves!

~Miért neked hol az autód?

~Nem tudok vezetni!

Elkezdtem nevetni, mire mérgesen összefonta a mellkasa előtt a kezét.

~Na jó gyere.

Beültünk a kocsiba.

~Nem fog ez szétesni?

~Hogy micsoda?

~Mikor készült ez az autó? És milyen autó ez egyáltalán?

~Ez kérlek szépen egy 1967-es Chevrolet Impala. Pont abban az évben gyártották, amikor megszülettem. És nem kéne szétesnie, ha meg mégis legalább lesz egy kis kalandunk az úton.

~Szeretem a kalandokat!

~Ezt örömmel hallom!

Ez a nap után elkezdtünk találkozni egymással. Aztán teherbe esett, ezért ott kellett hagynia az egyetemet. A szüleink felháborodtak, hogy mégis mit képzelünk magunkról. Mary csak 20 éves voltam én meg 25. szerencsére idővel higgadtak a kedélyek.

-Anya Deborah miatt hagyta abba az egyetemet?

-Igen! De nem bánta meg! Rájött, hogy a család többet ér mint az egyetem. De ne érts félre! Csak azért meséltem el, hogy remélem te be fogod tudni fejezni az egyetemet! A családból legalább egy embernek sikerüljön.-nevetett szomorkásan.

-Miről beszéltek?-állt meg az ajtóban Deb.

-Kérlek ne mondd el neki, hogy Mary járt egyetemre. Magát hibáztatná érte!-súgta apa.

-Rendben.-bólintottam.

-Na, mondjátok már el!

-Holnap elmegyünk közösen kajálni egyet! Megünnepeljük, hogy a mi kis Shayünk egyetemre megy.

-Ez egy jó ötlet!-mondta boldogan Deborah.

Persze az egészből nem lett semmi. Apa este kapott egy hívást, hogy menniük kell Deborahval segíteni egy ügyben. Megszoktam már, hogy soha semmi sem jön össze.

-Sajnálom!-ölelt át apa.-Be fogjuk pótolni!

-Hát persze!-mosolyogtam rá gúnyosan.

-Szia Shay!-ölelt át Deborah. -Vigyázz magadra!

-Ti is!

Aztán eljött szeptember elseje. Én beköltöztem a kollégiumba és onnantól kezdve fel sem hívtam apáékat.~

Mindig is azt hittem, hogy apa kitagadott elfelejtetett és aztán kiderült, hogy mégsem. Meg akarom találni és bocsánatot kérni tőle, amiért ilyen voltam vele!

-Shay!-szólt Deborah.

-Bobby is csatlakozik hozzánk. Megyünk Jamestownba!

-Jó, de aludnod kell!

-Majd útközben megállunk most erre nincs időnk!

-Deborah! Minden erőnkre szükségünk lesz úgy érzem!

-Jó. Holnap korán reggel indulunk.

-Rendben!

Elfoglaltunk egy-egy ágyat.

-Jó éjt!

-Neked is Debbie!