A
kedvenc kávézómban iszogattam. Nem sokan járnak ide azért is
szeretem ezt a helyet. Szokásosan a tankönyveimet bújtam és
tanultam a következő vizsgámra.
-Tessék a palacsintád!-tette le elém a pincérnő.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Tessék a palacsintád!-tette le elém a pincérnő.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
Nutellával
töltött palacsinta volt, a kedvencem. Neki kezdtem jó ízűen
enni. Hallottam a szélcsengő hangját, ami azt jelezte, hogy valaki
kinyitotta az ajtót. Kíváncsian néztem fel, hogy ki lehet az.
Amikor megláttam, hogy ki az csak meredten néztem magam elé tátott
szájjal. Ez nem lehet!
A kezembe kaptam a könyvet és elbújtam mögé.
-Hm látom nagyon tanulsz.-meghallottam az ismerős hangot.
-Igen, pénteken nagy doga lesz.
-Értem.-kihúzta a kezemből a könyvet.
Nem változott sokat a legutóbbi találkozásunk óta. Makulátlan volt a bőre a haja frissnek látszott és hullámosan omlott a vállára. Nem is lehetett rajta látni, hogy mi az igazi munkája.
-Hogy találtál rám?
-Nem volt nehéz.-leült velem szembe lévő székre.
Odamentem a koleszhoz és megkérdeztem a szobatársad, hogy merre vagy.
-Azt hittem lefigyeltél.-mosolyogtam.
Rám mosolygott.
-Megnőtt a hajad.
-Igen.-fogtam meg a hajam.
-És be is festetted?
-Igen, de már kikopott a festék.
-Hát igen 1 év hosszú idő.-nézett el oldalra.
-Igen, az.
Egyikünk sem szólt a másikhoz.
-De valami történt, hogy megkerestél. Ugye?
-Nem csalnak a megérzéseid.-válaszolta tömören.
-Ugye nem apával történt valami?
-Fél éve nem jött haza a vadászatból.
Ijedten kaptam a szám elé a kezem.
-Shaylee, nem tudom mit csináljak. Nem veszi fel a telefont. A többi vadász sem tud róla semmit. Meg kell találnunk őt!
-Találnunk? De én hogy tudnék segíteni? 1 éve nem csináltam semmi ilyesmit.
-Segítened kell! Nem hagyhatsz cserben, nem hagyhatod cserben apát!
-És mégis, hogyan? Lépjek ki az egyetemről? Adjam fel az álmaimat?
-Ne legyél ilyen önző! Mindig ott voltunk neked! 1 évig nem zaklattunk apával, nem is kerestünk, hogy nyugodtan tudd élni a saját kis tökéletes életed.
-De holnap lesz egy beszélgetés, ami eldönti a jövőmet.
-Aha és fontosabb a jogi karriered, mint a szeretteid élete?
-Olyan nehéz volt ott hagyni titeket. Az előző életem. De végre jól érzem magam. Eddig minden vizsgámon átmentem. A holnapi beszélgetés egy döntő pont az életemben.
-Velünk nem érezted jól magad?
-Nem azt mondom.
-Hol vannak a barátaid? Ha már olyan tökéletes minden.
-Nem igazán vannak, inkább magányosan vagyok.
-Aha értem. Jó tudod mit bocs, hogy zavartam. Sok sikert a holnapi vizsgádhoz. Remélem, azért még valamikor látlak.
Felállt és kisétált az ajtót. Nem tudtam neki semmit mondani.
Ránéztem a félbe hagyott palacsintámra és a tankönyveimre.
Biztos a jogi kar a jövőm? Megéri ez nekem? 1 éve csak tanulok. A barátaim is csak a könyvek. Nem tehetem ezt a családommal!
A parkolóig meg sem álltam.
-Deborah!-kiabáltam utána.
Meglepetten hátranézett.
-Veled tartok.-sétáltam oda hozzá.
-Köszönöm húgi!-magához ölelt.
-Akkor merre?-kérdeztem.
-Az egyetemről ki kell jelentkezned, gondolom.
-Igen.
-Biztos vagy benne?
-Igen. Mentsük meg apát!
A kezembe kaptam a könyvet és elbújtam mögé.
-Hm látom nagyon tanulsz.-meghallottam az ismerős hangot.
-Igen, pénteken nagy doga lesz.
-Értem.-kihúzta a kezemből a könyvet.
Nem változott sokat a legutóbbi találkozásunk óta. Makulátlan volt a bőre a haja frissnek látszott és hullámosan omlott a vállára. Nem is lehetett rajta látni, hogy mi az igazi munkája.
-Hogy találtál rám?
-Nem volt nehéz.-leült velem szembe lévő székre.
Odamentem a koleszhoz és megkérdeztem a szobatársad, hogy merre vagy.
-Azt hittem lefigyeltél.-mosolyogtam.
Rám mosolygott.
-Megnőtt a hajad.
-Igen.-fogtam meg a hajam.
-És be is festetted?
-Igen, de már kikopott a festék.
-Hát igen 1 év hosszú idő.-nézett el oldalra.
-Igen, az.
Egyikünk sem szólt a másikhoz.
-De valami történt, hogy megkerestél. Ugye?
-Nem csalnak a megérzéseid.-válaszolta tömören.
-Ugye nem apával történt valami?
-Fél éve nem jött haza a vadászatból.
Ijedten kaptam a szám elé a kezem.
-Shaylee, nem tudom mit csináljak. Nem veszi fel a telefont. A többi vadász sem tud róla semmit. Meg kell találnunk őt!
-Találnunk? De én hogy tudnék segíteni? 1 éve nem csináltam semmi ilyesmit.
-Segítened kell! Nem hagyhatsz cserben, nem hagyhatod cserben apát!
-És mégis, hogyan? Lépjek ki az egyetemről? Adjam fel az álmaimat?
-Ne legyél ilyen önző! Mindig ott voltunk neked! 1 évig nem zaklattunk apával, nem is kerestünk, hogy nyugodtan tudd élni a saját kis tökéletes életed.
-De holnap lesz egy beszélgetés, ami eldönti a jövőmet.
-Aha és fontosabb a jogi karriered, mint a szeretteid élete?
-Olyan nehéz volt ott hagyni titeket. Az előző életem. De végre jól érzem magam. Eddig minden vizsgámon átmentem. A holnapi beszélgetés egy döntő pont az életemben.
-Velünk nem érezted jól magad?
-Nem azt mondom.
-Hol vannak a barátaid? Ha már olyan tökéletes minden.
-Nem igazán vannak, inkább magányosan vagyok.
-Aha értem. Jó tudod mit bocs, hogy zavartam. Sok sikert a holnapi vizsgádhoz. Remélem, azért még valamikor látlak.
Felállt és kisétált az ajtót. Nem tudtam neki semmit mondani.
Ránéztem a félbe hagyott palacsintámra és a tankönyveimre.
Biztos a jogi kar a jövőm? Megéri ez nekem? 1 éve csak tanulok. A barátaim is csak a könyvek. Nem tehetem ezt a családommal!
A parkolóig meg sem álltam.
-Deborah!-kiabáltam utána.
Meglepetten hátranézett.
-Veled tartok.-sétáltam oda hozzá.
-Köszönöm húgi!-magához ölelt.
-Akkor merre?-kérdeztem.
-Az egyetemről ki kell jelentkezned, gondolom.
-Igen.
-Biztos vagy benne?
-Igen. Mentsük meg apát!